széchenyi kártya

Nevetségesen alacsony kamatokkal segítjük az EU-pénzek lehívását

Az új uniós pályázatokhoz szinte nevetségesen alacsony kamatszint mellett automatikusan igényelhetővé váltak a Széchenyi Kártya Program önerő, illetve támogatást megelőlegező hitelei, ami nagy öröm és eredmény - jelentette ki a Portfolionak adott interjúban Krisán László. A kártyaprogramot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint helyes, hogy a kormány ennyire fókuszáltan tervezi kiírni a pályázatokat és felveti azt, hogy miért ne lehetne a pénzeket a hét éves uniós ciklus helyett a már két év alatt "kitolni". Egyúttal hatalmas veszélynek látja, hogy a közép-magyarországi régiónak csak kevés EU-forrás áll majd rendelkezésre, ami így el fogja sorvasztani a fejlődést. Emiatt a pest-megyei határok átszabását is felveti. Krisán kedvezőnek nevezte azt a döntést, hogy az új kapacitásbővítő pályázatok csak a létszám megtartását várják el a cégektől, és üdvözölte azt a friss és gyors döntést, hogy a mérlegfőösszegre vonatkozó megkötést kivették a feltételek közül. Úgy látja, hogy a visszatérítendő uniós források "azért jók és hasznosak, mert néha saját maguktól is meg kell védeni a vállalkozókat"; a piac megmaradó szerepét pedig a pályázatírói szakmában is szorgalmazza.

Módosul a Széchenyi Kártya folyószámlahitelének támogatási szabálya (2.)

Változott a Széchenyi Kártya Program Folyószámlahitelének keretrendszere, mivel a Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint eddig legfeljebb 25 millió forintos hitelekhez lehetett igénybe venni a garanciadíjra vonatkozó támogatást, mostantól pedig ugyanez a támogatás "a legfeljebb 50 millió forintos hitelekhez, 25 millió forint hitelösszegig" terjedő mértékre lesz érvényes. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kártyával igényelhető hitelkeret a duplájára nőtt a kártyát irányító KAVOSZ Zrt. javaslatára, de a hozzá társuló garanciadíj állami támogatása nem változik.

Akár vissza is üthet a növekedési adóhitel nagy előnye

A 2016-os költségvetés egyik nagy újítását, a halasztott adófizetéssel járó növekedési adóhitelt jó iránynak tartjuk, mivel javítja a kkv-szektorban működő vállalkozások likviditási helyzetét, de a konstrukció előnye a későbbi években akár vissza is üthet - jegyezte meg a Portfolio-nak adott rövid kommentárjában Krisán László. A KAVOSZ vezérigazgatója szerint mivel csak a kkv-k szűk köre képes egyik évről a másikra ötszörözni az eredményét, így megfontolandó lenne jelentősen csökkenteni ezt a feltételt.

Jóval kisebb volt a visszaélés a Széchenyi Kártyával

A NAV keddi sajtóközleménye szerint csaknem ötszázmilliós értékben elkövetett vállalati hiteleket érintő csalássorozatot sikerült feltárni. Fontos hangsúlyozni, hogy a NAV által jelzett ügyérték csak mintegy 30 százaléka, azaz kevesebb, mint 170 millió Ft kapcsolódik meg nem térült Széchenyi Kártya hitelügyletekhez, a fennmaradó ügyérték egyéb, különböző bankok által forgalmazott vállalati hiteleket érint - áll a KAVOSZ közleményében. Azt is látni kell, hogy a bűnszervezet által felvett hitelekből 174 millió Ft már megtérült a finanszírozó bankok részére.

Hatalmas csalást lepleztek le a Széchenyi Kártyával

Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.

Jelentős kamattámogatással futnak tovább a Széchenyi Kártya program konstrukciói

Az ideivel azonos kamattámogatási mértékeket jelent a KAVOSZ Zrt. által nyújtott Széchenyi Kártya Program öt konstrukciójára az a kormányhatározat, amely ma jelent meg a Magyar Közlönyben. A hatodik konstrukció, az Agrár Széchenyi Kártya támogatása a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozik, annak feltételiről külön határozat születik majd - jelezte a Portfolio-nak a KAVOSZ Zrt.

Beálltunk a frontvonalba, hogy hitelhez segítsük a kkv-kat

Bár sok kókler pályázatíró volt az elmúlt években, ettől még nem kell megszüntetni ezt a szektort, mert segítenek az uniós források lehívásában, ahogy a Széchenyi Kártya program két finanszírozási konstrukciója is ezt éri el - emelte ki a Portfolio-nak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a kis- és középvállalkozói szektor szereplői hosszú évek óta negatív pénzügyi spirálban voltak és ezt nagyrészt a jegybank Növekedési Hitelprogramja segített megtörni. Az MNB kamatcsökkentése és az "uniós ingyen pénzek" eltűnése Krisán szerint jókorát lendített a hitelezésen, ami a KAVOSZ által közvetített, mostanra közel 1400 milliárd forintra hízott hitelállományon is meglátszott. A vezérigazgató azonban hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy a különböző refinanszírozott és kamattámogatott hitelprogramok kiszorítsák egymást, illetve összezavarják a vállalkozásokat. Meglátása szerint a KAVOSZ népszerű termékeinek az az egyik fő oka, hogy beálltak két, egymást ellenségnek látó csoport közé és az állami garancia miatt rendkívül olcsó banki hitelekhez tudják hozzásegíteni a kkv-kat.

Kavosz: minden cég kaphatna önerő-kiegészítést az EU-pályázatokon

A Kavosz Zrt. friss vállalati felmérése azt jelzi, hogy a vállalkozások lassan, de biztosan kezdenek kilábalni a válságból, de a múltbeli tapasztalatok alapján megfontolandó lenne a 2014-2020-as uniós pályázatokhoz az önerő-kiegészítő és a támogatást megelőlegező hitelek lehetőségének bővítése - mondta el a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. Krisán László szerint a bővülő lehetőségekbe az agrárvállalkozásokat is érdemes lenne bevonni.

Dübörög a Széchenyi Kártya

Átlépte az 1300 milliárd forintot a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelek összege - számol be róla a Világgazdaság Krisán Lászlóra, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójára hivatkozva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.